A "LEGYŐZHETETLEN SHUSAKU"


   


     Kuwahara Torajiro (桑原虎次郎) 1829. június 6-án született, Onomichi városa közelében. A go iránti tehetsége már nagyon fiatal korában megmutatkozott, már 6 éves korában go zseniként tartották számon a környéken. 1839. november 28-án, tízévesen kiérdemelte az 1 dan-t. 1849-ben vett részt először a Kastély Játékokon, amin 19-szer indult és nyert meg a következő évek folyamán. Ezen évek alatt érdemelte ki a 7 dan-t. 1862-ben Edo-ban kolera járvány tört ki és a Honinbo ház tagjai is elkapták a betegséget. Shusaku is segített a betegek ápolásában és ez ahhoz vezetett, hogy ő is elkapja a kórt, amibe 1862. augusztus 10-én, mindössze 33 évesen belehalt. A tehetségéért illetve a fenti eredményeiért halála után megkapta a go szent (Kisei) címet, amit rajta kívül csak Honinbo Dosaku érdemelt ki.                                                Tovább..


 1846. júliusában, Honinbo Shusaku feketével, játszott Gennan Inseki ellen. Shusaku 17 éves volt és 4 danos, ellenben Gennan közel 50 éves, 8 danos és az Inoue ház feje. Ebben a második játszmában, minden jól ment addig amíg Shusaku nem vétett egy hibát a jobb alsó sarokban, ezek után már nem volt esélye, de folytatta a küzdelmet. És ez vezetett a híres lépéshez. Fehér utolsó lépésére (a pirossal jelölt kő) fekete 1-et lépett, és ez a híres Fülpirító lépés.

 

 


SHUSAKU JÁTSZMÁI :

 

 *Elemzett partik

CUPA SHUSAKU

Az immár másodszorra megrendezett Shusaku Kupa, a dijak mennyisége, a résztvevők száma és nem utolsósorban a verseny hangulata álltal, Európa második legrangosabb versenyévé tornászta fel magát

 
 

     

 

click tracking